Szekeres Viktor
Fiatal korom óta izgat a távközlés a telefonok a telefonközpontok világa.
- Általános iskolában tagja voltam a helyi ráióamatör klubnak (Vakok intézete Zoli bácsinak azóta is örök hála). Soha nem látott izgalommal vetettem bele magam rádiózásba mellyel -az internet elötti korban járunk - rendszeresen tarthattuk a kapcsolatot a távol élőkkel - ingyen.
- 2000-ben Első (komolyanbb) munkahelyem az Amtel Kft volt mely az egyik legelső alternatív szolgáltató volt hazánkban (köszi érte Kati..:-) Itt "fertőzött" meg a VOIP mely azóta is a meghatározza az életemet.
- 2002-ben az ország első távközlési-tanácsadó cégnél voltam vezető tanácsadó, dolgoztunk az Adidasnak az akkor mér meglévő Eurohívónak és még számos nagy multinak (Isten nyugasztaljon Zoli!). Ekkoriban liberalizálták a távközlési piacot - hónapról hónapra jelentek meg újabb szolgáltatók.
- már több mint 6 éve munkahelyem a Gloster telekom Kft. mely innovatív üzelti kommunikációs megoldások szállításával foglalkozik, itt a marketing és kommunikációs ügyekkel foglalkozom.
Néhány ügyfél a teljesség igény nélkül akikre büszke vagyok:
Aspego Kft. - az első IP PBX-es ügyfelünk, több mint két éve használják különösebb probléma nélkül.
Codix Kft.
- GPS technikákat forgalmazó cég, az ügyvezető otthonában úgy tud
dolgozni mintha sz irodában ülne. Saját mellékszáma van, a irodai
vezetékes szám a nappaliban csenget.
Cognative Kft. - majd 20 fős call center, melyben az
operátorok megbízás alapján folyamatosan telefonálnak. A telepített IP
PBX több mint 16 órát megy naponta.
Delta Mentő - négy öt
operátor folyamatosan fogadja a bejövő hívásokat, melyeket egy
speciális kis formátumban (az mp3 10%-a) rögzíteni is kell. A
legfontosabb kihívás az volt, hogy soha nem álljon meg a
telefonközpont, mert emberéletek múlhatnak rajta
Detto-Service Bt. - a budapesti gázkészülék szervíz vidékre
költözött de úgy, hogy Pesti számuk - ingyen - az új telephelyen
csenget. A központ a beérkező hívásokat az ország különböző részen
dolgozó szerelők mobiljára kapcsolja ki melyet minőségbiztosítási
okokból rögzít is.
Simex Kft. - a cég felszámolva korábbi irodáját, egy kisebbe
költözött és számos tevékenységek kiszervezett. A telefonközpont a
beérkező hívásokat a külsőssé vált kollégákhoz ugyan úgy kacsolja
mintha belsősők volnának.
Tampon-Mix Kft. - a kihívást azt jelentette, hogy vezetőség
NOKIA mobiljait szerették volna vezeték nélküli DECT készülékként a
WIFI hálózaton használni. Egy kis plusz fejlesztés árán sikerült
megoldani, melynek hatására a cégvezetők romaming díj nélkül
telefonálnak haza Németországból.
Strategon Értékpapír Zrt. - ide egy PSZÁF "kompatibilis"
rendszer kellet szállítani mert a központon brokerek kötnek milliós
üzleteket nap mint nap. Itt is kiemelt szempont volt a redundancia, és
a hangrögzítés melyet 5 évre visszamenőleg meg kell őrizni ellenőrzés
céljából.
A hobbim a
búvároktatás, a év egy jelentős részét
külföldön töltöm, a blogomat ekkor sem szoktam elhenyagolni...:-) Zenében jazzes hangzások állnak hozzám a legközelebb, egyik kedvenc magyar csapatom a
Trio Midnight. Ezt hallgatom:
Ha van
telefonközpontokkal, távközléssel kapcsolatos kérdésed ird meg ide, és ha tudok válaszolok rá.
Szakmai
cikkeim gyűjteményét itt találod.